Ezoterika
FengShui
Angyalok
Egészség
2024. április 16., kedd



A harmadik szféra Angyali csoportjai. Mihály Arkangyal

Ide tartoznak a Fejedelemségek, Arkangyalok, Angyalok.

Fejedelemségek vagy Hercegségek a hetedikek az angyali rangsorban és a nagyobb szervezetekre, csoportokra vigyáznak. Nemzetek, városok, sőt egyes vezetők felett is őrködnek. A hit szerint ebből a rendből származott az az Angyal is, aki Dávidnak segített legyőzni Góliátot.

Az Arkangyalok az Angyalok hierarchiájában a nyolcadik helyen vannak, és általában ők a legismertebbek: Mihály, Gágriel, Rafael, Uriel, Metatron, Sandalfon Arkangyalok, jellemzésük után bemutatjuk a többieket is.

Az Arkangyalok "megvilágító Angyalok is", mert vigyázzák, megvilágítják és irányítják az Angyalok csoportjait, és az emberiség minden részletét. Mivel minden Arkangyalnak és Angyalnak az a feladata, hogy segítsenek nekünk Embereknek, így bármikor és bármilyen problémával kapcsolatban hívhatjuk őket, készséggel segítenek. Mások megsegítése céljából is hívhatjuk őket, ezért is jó ha ismerjük nevükhöz tartozó feladatkörüket, mert így célirányos a cselekedet.



Aki mindennapi élete részévé teszi e csodás lények segítő szolgálatait (akárcsak: védelem, erő és tisztulás szempontjából) az sokkal könnyebben megbírkózik az élet feladatokkal. Először is döntsük el tehát - illetékessége szerint - melyik Angyalra van éppen szükségünk, és reggel és este (de aznap legalább egyszer kérjük, azaz) mondjuk a nevét, és pontossan, részletesen fogalmazzuk meg, hogy miben segítsen nekünk. Kivételes esetekben amikor gyors segítség kell, pl veszély helyzetben védelem, akkor háromszor egymás után mondjuk: "Mihály Arkangyal kérlek védj, Mihály Arkangyal kérlek védj, Mihály Arkangyal kérlek védj". Ha erre se nincs idő akkor: "Mihály védj, Mihály védj, Mihály védj". És mivel az Arkangyalra gondolok e közben, így Ő is tudja, hogy róla van szó, és azonnal segít. De lehet gyertyát gyújtani egyet, vagy hármat, rájuk hangolódni, szeretetet belélegezve, feszültséget kifújva, befelé figyelni, hogy az önvalón keresztül, az elcsendesedett gondolatok útján mit üzennek. De ha mégjobban szeretnénk elmélyülni, s töltődni energiájukkal, akkor különbőző fohászokat is mondogathatunk, minél többször annál jobban erősödik a kapcsolat az Őrangyalunkkal és a különböző Arkangyalokkal is.

A Mi Atyánknak nagyon erős az energiája, előszeretettel ajánlom mindenkinek, de saját magának is alkothat mindenki fohászt, ahogy a szívéből, lelkéből érzi. További fohászokat az Angyalok bemutatása után sorolunk fel, mivel illetékességüktől függően mindegyikhez más-más illik. De dolgozhatunk egyszerre több angyallal is, pl ha gyógyítok Rafaelt kérem, de hogy közben a negatív energiát távol tartsa, hívom Mihály Arkangyalt is.

Mihály Arkangyal

Mihály Arkangyal jelentése: "ki olyan mint Isten", "Istenhez hasonló", " aki Istenre hasonlít". Színei: kék és arany, gyakran ábrázolják karddal, az igazság mérlegével, vagy a védelem kék lángjával a kezében. Ő a harcos aki a földért felel és az elhunytak lelkét is ő fogadja, de Ő az égi seregek vezére is, a gonosz erőivel vívott, végső harcban a győzelmet biztosítja. Kulcsszavak: "Mihály", "bátorság és erő", "igazság és tisztesség".
Aki előtt megjelenik, felismerheti kardjáról mellyel elvágja félelmeink csapdáinak köteleit, szokatlanul magas, jóképű, körülötte lilás kékes fényszikrák láthatóak és melegség érzékelhető. Legfőbb célja: megszabadítani a földet és lakóit a félelmekből eredő mérgektől. A fényhozókat és az ezen munkálkódó embereket arra kéri és biztatja, hogy mutassák meg a többieknek a komoly szakmai alapokon nyugvó és az alkalom szülte lehetőségből adódó spiritualitás és gyógyító tevékenység lényegét. Tud segíteni elektromos eszközök, vízcső elromlásánál, ha bízunk segítő erejében. Mihály útba igazítja, és vezeti a veszteséggel küszködőket, és azokat akik szem elől tévesztették életcéljukat, vagy elakadtak tervezett karrierjük építésében.
Képes jó cselekedetekre váltani a közömbösséget, és a félelemből elfogadott tetteket, szólítsd nyugodtan valahányszor félsz, vagy bajban vagy, azonnal ott terem és bátorságot önt beléd és gongoskodik fizikai, érzelmi biztonságodról. Akárki fenekedik ellened, Mihály Arkangyal jelenlétében meghunyászkodik, mert kioltja az illető elmélyében, vagy szívében lévő rossz szándékot. Miben segíthet általában: állásfoglalás és hitünk felvállalása, energia és életerő, érdemesség és önbecsülés, bátorság fokozása, irányítás, motivációk, szelleműzés, tértisztítás, védelem.
Különbőző helyzetekben kérhetjük a segítségét pl: nem csak testi, lelki, vagy szexuális zaklatásnál, hanem: ha késő éjszaka lerobban az autónk az országút mentén. Ha egyedül vagyunk egy házban és félünk a betörőktől. Ha hosszú autó útra indulunk, védjük le az utat az indulás címétől a végcélig. Ha véget vetettünk egy kapcsolatnak, de a másik fél nem akar elengedni minket, akkor megkérhetjük Mihály Arkangyalt, hogy vágja el az éteri kötelékeket, melyek összekötnek minket a másik féllel. Segít ha rémálmok gyötörnek minket, ha betegek vagyunk (Rafaellel együtt hívjuk), ha bármilyen függőségben szenvedünk. Ha úgy érezzük, nem érdemes élni, azaz világfájdalom esetén. Ha érzelmi zsarolásnak vagyunk kitéve egy kapcsolaton belül. Ha komoly mentális terhelésnek vagyunk kitéve, pl ha munkánk túl sok energiát követel tőlünk, a határidők tarthatatlanok, ekkor az Angyal bátorságot ad, hogy változtatásokat követeljünk. Nagy hatékonysággal segít abban is, hogy a saját igazságunkat kövessük, de tisztességünkön ne essen csorba. Segít, hogy megtaláljuk a valódi énünket, és hűségesek maradhassunk hozzá, ha félünk, vagy nehéznek találjuk kimondani az igazságot, ha színleljük, hogy szeretjük a munkánkat. Ha képtelenek vagyunk megtenni amit mondunk, vagy mindig csak azt tesszük, amit mások elvárnak tőlünk. Ha mindent tagadni akarunk, és nem vagyunk képesek szembe nézni az igazsággal. Ha becsaptunk valakit azzal, hogy nem mondtuk el neki az igazságot. Szorongás ellen is segít.

Fohászok Mihály Arkangyalhoz:

"Mihály Arkangyal óvj meg minden bajtól."
"Mihály Arkangyal adj erőt, hogy szembe nézzek ezzel a helyzettel."
"Mihály Arkangyal, segíts felfedeznem az igazságot."
"Mihály Arkangyal, segíts, hogy hű lehessek magamhoz.

Üzenet Mihály Arkangyaltól:

"Engedd el aggodalmadat, hiszen a szeretet mindent elsöprő fényével védelmezlek téged (ha kéred), szeretteidet, az otthonodat és a javaidat. Ez a fény taszítja a negatív energiákat és vonzza a pozitívakat. A félelem helyett e fényre és szeretetre összpontosíts, mert azt vonzod magadhoz ami a szemed előtt lebeg. Ha az elmédből kiűzöd a félelmet, a felszabadult időt és energiát annak szentelheted amire születtél. Szabad vagy, ha nincs benned félelem. Tudd, hogy mindig tökéletes biztonságban vagy a védőszárnyaim alatt."

Ez az üzenet megtalálható az Arkangyal jóskártyában, melyre ha kérés van, a címünkön megrendelhető.

Következő cikkünkben Rafael Arkangyallal folytatjuk.
Addig is minden jót mindenkinek: Erika.


napkapu.hu - online Ezoterikus, Feng-shui és Egészség portál